A MyHeavenlyWorld új külsővel jelentkezik ismét, mind kinézetében, mint témájában megváltozott. Személyes élmények, tapasztalatok, vélemények, kritikák fogják színesíteni a blogot, igyekszem minnél sűrűbben írni.
Sajnos a Twilight Saga fanfictionok folytatására nem látok sok esélyt, egész egyszerűen az Alkonyat már nem foglalkoztat annyira, mint régebben. Ettől függetlenül nem tartom kizártnak sem a a befejezést, de most az új témák, új írások készítése a legfontosabb. Szeretném, ha a régi, főleg fanficekre és élménybeszámolókra összpontosító oldal átalakulna egy izgalmasabb, színesebb bloggá. :)
Dióhéjban ennyit a tervekről, később jelentkezem. :)
2010. november 8., hétfő
2010. március 17., szerda
Március 15.
Március 15. Fontos ünnep számunkra, és idén, 2010-ben a Ghymes látogatott el hozzánk, hogy koncertet adjon ezen a jeles napon. Nagy örömünkre a mi kórusunkat kérték fel, hogy énekeljünk velük.
2010. márc. 15. du 16:00, helyszín: Főnix csarnok előtt
Összegyült a "kis" csapat, izgatottan várakoztunk, hogy bemehessünk az épületbe és találkozhassunk "Szarkáékkal". Lepakoltunk az öltözőbe és rövid eszmecsere után célbavettük a színpadot. Az együttes tagjai már vártak ránk, kedvesen , mosolyogva fogadtak, elmondták, hogy mik az elképzeléseik a dalok előadásával kapcsolatban, mi bőszen bólogattunk, bár nem mindig értettük pontosan, mit akarnak mondani. :D
17:30
A főpróba után visszamentünk az öltözőinkbe, és egyesek számára kezdetét vette a korlátlan ökörködés, persze kultúrált módon. :P Mi, médiások, a rádió és újság szerkesztői tanárunkkal felkerestük az idősebbik testvért, Szarka Gyulát és interjút készítettünk vele.Ő a kérdésekre készségesen válaszolt.
kb.18:00 - 19:30-ig
A kaja rohamos fogyatkozásnak indult, a nagy étvággyal megáldott fiúk és lányok betermelték az élelem nagy részét.:D Mi persze próbáltuk kiélvezni a megmaradt szabadidő minden percét, míg elkezdődött a koncert, ezért össze-vissza mászkáltunk, beszélgettünk, közben összefutottunk néha a zenekar tagjaival. Ők is teljesen felkészültek, néhányan értik , mire gondolok. :D
Végül sorba kellett állnunk, mert a tömeg már "szállingózott" a nézőtérre.
20:15
Végül kezdetét vette koncert. Nagyszerű hangulat kerekedett, egyes nézők még táncra is perdültek, már ha azt a "beszívotthippi" mozgást táncnak lehet nevezni. xD
Mi nagyon jól éreztük magunkat a nézőtéren is(mivel csak az utolsó 5 számban kellett közreműködnünk), nagyon sokat nevettünk, és élveztük a zenét. Aztán rohantunk beállni, és felmentünka színpadra. Énekelni a híres számokat még jobb volt, mint hallgatni, úgy látszott a nagyérdemű is élvezi a műsort. Keresztes Ildikó is nővelte az est színvonalát, bár a Himnusz elszavalására hívott emberünk ezt le is rombolta, inkább nem is részletezem.
A lényeg az , hogy nagyon jóléreztük magunkat, hatalmas élmény volt egy színpadon állni a Ghymessel. :)
2010. márc. 15. du 16:00, helyszín: Főnix csarnok előtt
Összegyült a "kis" csapat, izgatottan várakoztunk, hogy bemehessünk az épületbe és találkozhassunk "Szarkáékkal". Lepakoltunk az öltözőbe és rövid eszmecsere után célbavettük a színpadot. Az együttes tagjai már vártak ránk, kedvesen , mosolyogva fogadtak, elmondták, hogy mik az elképzeléseik a dalok előadásával kapcsolatban, mi bőszen bólogattunk, bár nem mindig értettük pontosan, mit akarnak mondani. :D
17:30
A főpróba után visszamentünk az öltözőinkbe, és egyesek számára kezdetét vette a korlátlan ökörködés, persze kultúrált módon. :P Mi, médiások, a rádió és újság szerkesztői tanárunkkal felkerestük az idősebbik testvért, Szarka Gyulát és interjút készítettünk vele.Ő a kérdésekre készségesen válaszolt.
kb.18:00 - 19:30-ig
A kaja rohamos fogyatkozásnak indult, a nagy étvággyal megáldott fiúk és lányok betermelték az élelem nagy részét.:D Mi persze próbáltuk kiélvezni a megmaradt szabadidő minden percét, míg elkezdődött a koncert, ezért össze-vissza mászkáltunk, beszélgettünk, közben összefutottunk néha a zenekar tagjaival. Ők is teljesen felkészültek, néhányan értik , mire gondolok. :D
Végül sorba kellett állnunk, mert a tömeg már "szállingózott" a nézőtérre.
20:15
Végül kezdetét vette koncert. Nagyszerű hangulat kerekedett, egyes nézők még táncra is perdültek, már ha azt a "beszívotthippi" mozgást táncnak lehet nevezni. xD
Mi nagyon jól éreztük magunkat a nézőtéren is(mivel csak az utolsó 5 számban kellett közreműködnünk), nagyon sokat nevettünk, és élveztük a zenét. Aztán rohantunk beállni, és felmentünka színpadra. Énekelni a híres számokat még jobb volt, mint hallgatni, úgy látszott a nagyérdemű is élvezi a műsort. Keresztes Ildikó is nővelte az est színvonalát, bár a Himnusz elszavalására hívott emberünk ezt le is rombolta, inkább nem is részletezem.
A lényeg az , hogy nagyon jóléreztük magunkat, hatalmas élmény volt egy színpadon állni a Ghymessel. :)
2010. március 10., szerda
Sorry...
...hogy nem írtam már ...mennyi is? 2 hónapja. :D Lassan tényleg be kéne fejeznem az Esme storyt. Ha elkap az ihlet majd tollat ragadok :D Mentségemre legyen mondva, rengeteg dolgom volt, mert hát itt volt a felvételi. Szerencsére már túlvagyok rajta. Meghát suli, színház szóval bocsi. :D És azért nézegessétek a blogot, mert hamarosan felrakom az újabb fejezetet.
2009. december 28., hétfő
III. fejezet
Mezítláb sétálgattam a parton a naplementében. Annyira gyönyörű ilyenkor a tenger, mintha minden egyes cseppje ki akarna vállni a többi közül, csak, hogy megmutathassa a lemenő napnak csillogását. A vízfelszín olyan, akár gyémánt, amely a gyűrűmön díszeleg. Igen, holnap férjhez megyek. Rachel és Adam, illetve Mary és Randy már rég megülték a lakodalukat, csak én maradtam hajadon. Bevallom őszintén irigyeltem őket, amiért már van szerető családjuk, úr a háznál, akit minden egyes nap hazavárhatnak a munkából.
Irigyelltem őket egészen tavaly decemberig, amikoris Charles Evenson megkérte a kezemet. Mostmár igazán nincs semmi okom a panaszra, Charles igazán jóvágású, méltóságteljes tartása kihangsúlyozza származását, mégsem dicsekszik a vagyonával. Vállig érő, szalmaszőke haja emlékeztet valakire...valakire, akit már rég el kellett volna felejtenem. Erre a gonodlatra bevillant egy kép. Egy kép, amelyben 16 éves cserfes fruskaként, törött lábbal fekszem egy kórházi ágyon. Körülöttem szürke, arcnélküli nővérek szorgoskodnak, emberek, akikről semmi nem maradt meg bennem. Mégis kitűnik egy szőke angyal, akinek mosolya azon a napon, mint oly sokszor örömet okozott nekem, de hat éve inkább csak fájdalmat az emléke.
Nem let volna szabad ilyen messzire elkalandoznom, ha csak képzeletben is. Na tessék, MAry a minta anya mérgesen közeledett a kis Anthony-val a karján. Már messziről elkezdett beszélni:
-Esme, na végre! Már egy órája csak téged keresünk. Holnap lesz az esküvő és neked tökéletesen kell kinézned. Menjünk haza, kipihenten kell az oltár elé állnod.
-Mary, semmi bajom. Csak egy kicsit gondolkodni akartam. Tudod, kiszellőztetni a fejem - tudom, hogy csak jót akar, de nem lehet mindig a sarkamban. Nagy meglepetésemre leüt, hagyta, hogy Tony elfusson kagylót keresni, és megveregette maga mellett a homokot, hogy üljek le mellé.
- Figyelj rám! Mindenki szokott álmodozni, de bármilyen furcsán is hangozhat, arra kérlek, ne tedd olyan gyakran. Hidd el nekem, nem jó, ha csak a múltat kergeted, és közben elfelejtessz a jelenben élni - felsúhajtott, majd folytatta - Az esküvő majd jót tesz neked.
Nem tudtam mire akar célozni ezzel az álmodozás-elmélettel. Vagyis igazából, a lelkem mélyén pontosan tudtam.
-Köszönöm - csak ennyit suttogtam.
Sokáig üldögéltünk a parton, nevettünk, ami nagyon jól esett, mert már régen volt rá alkalmunk. Körülbelül egy óra múlva megjelent Charles. Megkönnyebbültnek tűnt, ahogy meglátott minket. FElsegített a földről.
-Örülök, hogy végre megtaláltalak titeket. Mariah, Randy már szeretne hazamenni, szerintem jobb, ha elindulunk - majd a fülembe súgta: - GYere, kedvesem, menjünk!
Átkarolta a derekamat. Egész úton a tőzsdéről beszélt, amihez nem igazán értettem, de azért figyeltem. Azt hiszem Mrs. Evensonként boldog lehetek. Én is hazavárok majd egy kedves embert, akinél jómodorúbbat nem kívánhatnék magamnak. Utólag köszönöm a szüleimnek, hogy elrendezték ezt a házasságot.
Irigyelltem őket egészen tavaly decemberig, amikoris Charles Evenson megkérte a kezemet. Mostmár igazán nincs semmi okom a panaszra, Charles igazán jóvágású, méltóságteljes tartása kihangsúlyozza származását, mégsem dicsekszik a vagyonával. Vállig érő, szalmaszőke haja emlékeztet valakire...valakire, akit már rég el kellett volna felejtenem. Erre a gonodlatra bevillant egy kép. Egy kép, amelyben 16 éves cserfes fruskaként, törött lábbal fekszem egy kórházi ágyon. Körülöttem szürke, arcnélküli nővérek szorgoskodnak, emberek, akikről semmi nem maradt meg bennem. Mégis kitűnik egy szőke angyal, akinek mosolya azon a napon, mint oly sokszor örömet okozott nekem, de hat éve inkább csak fájdalmat az emléke.
Nem let volna szabad ilyen messzire elkalandoznom, ha csak képzeletben is. Na tessék, MAry a minta anya mérgesen közeledett a kis Anthony-val a karján. Már messziről elkezdett beszélni:
-Esme, na végre! Már egy órája csak téged keresünk. Holnap lesz az esküvő és neked tökéletesen kell kinézned. Menjünk haza, kipihenten kell az oltár elé állnod.
-Mary, semmi bajom. Csak egy kicsit gondolkodni akartam. Tudod, kiszellőztetni a fejem - tudom, hogy csak jót akar, de nem lehet mindig a sarkamban. Nagy meglepetésemre leüt, hagyta, hogy Tony elfusson kagylót keresni, és megveregette maga mellett a homokot, hogy üljek le mellé.
- Figyelj rám! Mindenki szokott álmodozni, de bármilyen furcsán is hangozhat, arra kérlek, ne tedd olyan gyakran. Hidd el nekem, nem jó, ha csak a múltat kergeted, és közben elfelejtessz a jelenben élni - felsúhajtott, majd folytatta - Az esküvő majd jót tesz neked.
Nem tudtam mire akar célozni ezzel az álmodozás-elmélettel. Vagyis igazából, a lelkem mélyén pontosan tudtam.
-Köszönöm - csak ennyit suttogtam.
Sokáig üldögéltünk a parton, nevettünk, ami nagyon jól esett, mert már régen volt rá alkalmunk. Körülbelül egy óra múlva megjelent Charles. Megkönnyebbültnek tűnt, ahogy meglátott minket. FElsegített a földről.
-Örülök, hogy végre megtaláltalak titeket. Mariah, Randy már szeretne hazamenni, szerintem jobb, ha elindulunk - majd a fülembe súgta: - GYere, kedvesem, menjünk!
Átkarolta a derekamat. Egész úton a tőzsdéről beszélt, amihez nem igazán értettem, de azért figyeltem. Azt hiszem Mrs. Evensonként boldog lehetek. Én is hazavárok majd egy kedves embert, akinél jómodorúbbat nem kívánhatnék magamnak. Utólag köszönöm a szüleimnek, hogy elrendezték ezt a házasságot.
Sziasztok, Földlakók!
Húú, régen írtam. Nos, teljesen el voltam havazva ( egy hétig szó szerint), nem tudtam folytatni az Esme történetét, de már mindjárt kész, szóval legkésőbb 30-án felrakom. Egyébként úgy érzem ideje, hogy egy kicsit tényleg blogosabb legyen ez a blog.:D
Tehát magamról. Ööö...megint volt fellépés a Fórumban, szerencsére most nem volt annyira gáz, mint a múltkor, azt leszámítva, hogy fél lábbal álltam csak a színpadon. Mert persze ki állt a legszélén a negyedik sornak? Eltaláltad, én. xD Utána rohanás a Főtérre, ahol lefagyott a lábam. Szépen kezdődött a Karácsony.
De lényeg a lényeg, végre szünet (már egy jó ideje), már a Christmas is elmúlt, és nekem csak most jut eszembe blogolni. Eltelt ez az év is, ahogy bizonyára a következő is el fog. 2010...vagy ahogy barátnőm írná 20010.:D Szóval, ha elfelejtenék még ebben az esztendőben bejegyzéseket gyártani, akkor előre is mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET!:D
Tehát magamról. Ööö...megint volt fellépés a Fórumban, szerencsére most nem volt annyira gáz, mint a múltkor, azt leszámítva, hogy fél lábbal álltam csak a színpadon. Mert persze ki állt a legszélén a negyedik sornak? Eltaláltad, én. xD Utána rohanás a Főtérre, ahol lefagyott a lábam. Szépen kezdődött a Karácsony.
De lényeg a lényeg, végre szünet (már egy jó ideje), már a Christmas is elmúlt, és nekem csak most jut eszembe blogolni. Eltelt ez az év is, ahogy bizonyára a következő is el fog. 2010...vagy ahogy barátnőm írná 20010.:D Szóval, ha elfelejtenék még ebben az esztendőben bejegyzéseket gyártani, akkor előre is mindenkinek BOLDOG ÚJ ÉVET!:D
2009. december 3., csütörtök
Hamarosan...
Sziasztok, kedves olvasók!
Ne haragudjatok, amiért ilyen későn érkezik majd a harmadik fejezet, de sok dolgom volt, és nem tudtam elkezdeni. Nemrég sikerült, lassan kész is van, de biztos időpontot a megjelenésről nem tudok mondani. Várhatóan egy hét múlva már olvashatjátok.
Köszi a türelmet.:)
Ne haragudjatok, amiért ilyen későn érkezik majd a harmadik fejezet, de sok dolgom volt, és nem tudtam elkezdeni. Nemrég sikerült, lassan kész is van, de biztos időpontot a megjelenésről nem tudok mondani. Várhatóan egy hét múlva már olvashatjátok.
Köszi a türelmet.:)
2009. október 31., szombat
A szív sosem felejt II. fejezet
Már egy hete bentfeküdtem a kórházban. Azóta nem sok minden történt. A szüleim, Rachel és Mary gyakran jöttek el hozzám és Nathan is benézett egyszer. De legjobban Carlisle látogatásainak örültem. Mindig mosolygott rám, kedves és türelmes volt velem ( igen, türelem is kellett, mert néha nagyon nyavalyogtam a lábam miatt), nem úgy, mint az a mogorva és ellenszenves Mr. Cole, aki ugyan csak egyszer helyettesítette a lovagomat ( magamban sokszor hívtam így), de az is éppen elég volt. Léptek zaját hallottam.
Becsuktam a szememet, mert úgy sejtettem Mr. Cole hangja hallatszik, és a világért sem akartam, hogy ébren találjon. Valóban, az öreg orvos dörmögött valamit, ahogy közeledett, de úgy tűnik nem egyedül jött. És ekkor meghallottam a legbársonyosabb hangot a világon:
- Igen Andrew, holnaptól te fogod kezelni Miss Platt-et. Sajnálom, de ez az utolsó munkanapom itt. Hétfőn ilyenkor már Chicagóban leszek. - mondta Carlisle.
Mi? Chicago? Szóval elköltözik? Ezt nem teheti velem!
- Ez végleges? Úgy értem soha nem jössz már vissza? - Mr. Cole hangja csalódottnak tűnt. Nem csodálom.
-Nem valószínü. Tudod az az állás sokat jelent nekem.
-Megértelek, ha nekem ajánlanák fel, hogy főorvos legyek abban a kitűnő kórházban én is itthagynám ezt az egérlyukat.
Dr. Cole elköszönt Carlisle-tól és kedvenc orvosom az ágyam mellé lépett. Erre már felpattant a szemem:
-Dr. Cullen! Szóval elmegy? - nem kellet volna így letámadnom, de mostmár mindegy.
-Miss Platt...
-Esme! - kezdtem ingerült lenni.
-Esme. Kérem halgasson meg! Fontos nekem az a munka. El kell költöznöm innen. Ön úgyis haza mehet rövidesen. - Erre nem tudtam szólni, csak ennyit suttogtam neki:
- Hiányozni fog. - mostmár teljesen mindegy mit mondok.
Ő szomorkásan rámmosolygott, majd habozott egy kicsit. Végül megfogta a kezemet:
-Maga is.
A bőre jéghideg volt. Felszisszentem. Azt sem tudtam mit csinálok, hirtelen elrántottam a kezem. Nagy hiba volt. Carlisle riadtan nézett rám, úgy tűnt megbánta, hogy megérintett. Zavartan szólt hozzám:
-Öhm...nekem most el kell mennem. Vigyázzon magára! - és mielőtt egy szót is szólhattam volna, kiviharzott a teremből.
Döbbenten meredtem magam elé. Mindent elrontottam. Ha már úgy is el kell mennie legalább békében váltunk volna el. Igen, szerintem haragszik. De nem, mégsem haragudhat, hiszen úgy tűnt, hogy inkább saját magát okolja. Dehát én voltam olyan meggondolatlan. Mégsem ez az egyetlen dolog, ami nem hagy nyugodni. Mikor megfogta a kezemet, amellett, hogy a szívem kihagyott egy dobbanást, nagyon különösen éreztem magam. A bőre rettenetesen hideg volt, hűvösebb, mint egy átlag emberé. És eddig nem is nagyon figyeltem fel rá, hogy mennyire sápadt. Ez biztosan nem normális. Valaminek lennie kell. Talán beteg.
Mégis mit tehetnék érte? Semmit a világon. Elment, és én soha többé nem fogom látni. Éreztem, hogy folynak a könnyeim. Dühösen töröltem le őket, azt kívántam bárcsak itt lenne most velem Rachel és Mary. Ők mindig meg tudtak vígasztalni. Istenem, minden olyan gyorsan történt. Az egész olyan volt, mint egy álom. Megjelent a mesebeli szőke herceg, ám a királylány nem kapott boldog életet, a herceg elment egy távoli palotába, ahol a szerencsétlenül járt királykisasszony nem láthatja többé.
Mindenesetre sohasem fogom őt elfelejteni...
Becsuktam a szememet, mert úgy sejtettem Mr. Cole hangja hallatszik, és a világért sem akartam, hogy ébren találjon. Valóban, az öreg orvos dörmögött valamit, ahogy közeledett, de úgy tűnik nem egyedül jött. És ekkor meghallottam a legbársonyosabb hangot a világon:
- Igen Andrew, holnaptól te fogod kezelni Miss Platt-et. Sajnálom, de ez az utolsó munkanapom itt. Hétfőn ilyenkor már Chicagóban leszek. - mondta Carlisle.
Mi? Chicago? Szóval elköltözik? Ezt nem teheti velem!
- Ez végleges? Úgy értem soha nem jössz már vissza? - Mr. Cole hangja csalódottnak tűnt. Nem csodálom.
-Nem valószínü. Tudod az az állás sokat jelent nekem.
-Megértelek, ha nekem ajánlanák fel, hogy főorvos legyek abban a kitűnő kórházban én is itthagynám ezt az egérlyukat.
Dr. Cole elköszönt Carlisle-tól és kedvenc orvosom az ágyam mellé lépett. Erre már felpattant a szemem:
-Dr. Cullen! Szóval elmegy? - nem kellet volna így letámadnom, de mostmár mindegy.
-Miss Platt...
-Esme! - kezdtem ingerült lenni.
-Esme. Kérem halgasson meg! Fontos nekem az a munka. El kell költöznöm innen. Ön úgyis haza mehet rövidesen. - Erre nem tudtam szólni, csak ennyit suttogtam neki:
- Hiányozni fog. - mostmár teljesen mindegy mit mondok.
Ő szomorkásan rámmosolygott, majd habozott egy kicsit. Végül megfogta a kezemet:
-Maga is.
A bőre jéghideg volt. Felszisszentem. Azt sem tudtam mit csinálok, hirtelen elrántottam a kezem. Nagy hiba volt. Carlisle riadtan nézett rám, úgy tűnt megbánta, hogy megérintett. Zavartan szólt hozzám:
-Öhm...nekem most el kell mennem. Vigyázzon magára! - és mielőtt egy szót is szólhattam volna, kiviharzott a teremből.
Döbbenten meredtem magam elé. Mindent elrontottam. Ha már úgy is el kell mennie legalább békében váltunk volna el. Igen, szerintem haragszik. De nem, mégsem haragudhat, hiszen úgy tűnt, hogy inkább saját magát okolja. Dehát én voltam olyan meggondolatlan. Mégsem ez az egyetlen dolog, ami nem hagy nyugodni. Mikor megfogta a kezemet, amellett, hogy a szívem kihagyott egy dobbanást, nagyon különösen éreztem magam. A bőre rettenetesen hideg volt, hűvösebb, mint egy átlag emberé. És eddig nem is nagyon figyeltem fel rá, hogy mennyire sápadt. Ez biztosan nem normális. Valaminek lennie kell. Talán beteg.
Mégis mit tehetnék érte? Semmit a világon. Elment, és én soha többé nem fogom látni. Éreztem, hogy folynak a könnyeim. Dühösen töröltem le őket, azt kívántam bárcsak itt lenne most velem Rachel és Mary. Ők mindig meg tudtak vígasztalni. Istenem, minden olyan gyorsan történt. Az egész olyan volt, mint egy álom. Megjelent a mesebeli szőke herceg, ám a királylány nem kapott boldog életet, a herceg elment egy távoli palotába, ahol a szerencsétlenül járt királykisasszony nem láthatja többé.
Mindenesetre sohasem fogom őt elfelejteni...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)